Füstölt kolbász recept
Hozzávalók
-
8kg kolbászhús – (ha boltban vesszük, akkor dagadó, tarja, lapocka, vagy comb is lehet)
-
3kg zsiradékanyag – pl. szalonna
-
40dkg őrölt pirospaprika – (attól függ, mennyire szeretnénk paprikásra)
-
10dkg őrölt erős pirospaprika – a (csak ha csípőset szeretnénk)
-
25dkg fokhagyma
-
20dkg só – /10kg
-
5őrölt fekete bors
-
köménymag – őrölt
-
15méter vékonybél
Nem tudtuk, hogy mennyi lesz a kolbásznak való hús, így nyesegettük rendesen a disznót, bontás közben. Miután ledaráltuk a kolbászhúst, rátettük a mérlegre, hogy nagyságrendileg képben legyünk a szükséges fűszerek mennyiségéről. Kissé meglepődtünk, amikor majdnem 37 kilót mutatott a mérleg. Nem baj, legalább maradt sütni, és füstölni is elég. Átugrottam a szomszédba, Csaba barátomhoz, aki a disznó beszerzését is intézte (közben Ők is vágtak egyet), és kértem kölcsön egy nagy fából készült teknőt, mert olyan edény a világon nincs, amiben meg lehetne keverni közel 40 kiló húst. Az öcsémmel ketten nekiestünk a nagy feladatnak. Előzetesen még szándékunkban állt néhány kilónyi szalonnát beledarálni, hogy ne legyen túl száraz, de aztán meggondoltuk magunkat, mivel teljesen jó állagúnak tűnt a hús. Öcsém keverte, én fűszereztem, és közösen töltöttük. a Kolbásztöltésről csak azért nincs kép, mert mindenki nyakig zsíros volt, és sajnáltam volna a gépet kissé. Több mint 40 méter kolbászbél fogyott el a töltés alatt, így aztán egy darabig nem kell a bolti ízekkel beérni.
Elkészítés
-
A húsokat csíkozzuk fel a szalonnával együtt és daráljuk le, a fokhagymával együtt. A fokhagymát kinyomhatjuk fokhagyma nyomóval is. Keverjük össze a húst egy nagy, erre alkalmas edényben, akár kádban, és fűszerezzük be. Jól keverjük össze, közben többször kóstoljuk meg. Az ízlésünkön múlik, hogy mennyire lesz finom a végeredmény.
-
Ha elégedettek vagyunk az ízekkel, akkor szedjük elő a hurkatöltőt, ami egyben ugye kolbásztöltő is, és töltsük bele az előre vízbe áztatott bélbe a kolbászt.
-
A kész kolbászt lehet sütni tepsiben, serpenyőben, vagy mehet a füstölőbe. A füstölt kolbászt a helyi szokásoknak megfelelően 2-3, vagy akár több napig is füstölik, általában akácfa fűrészporával.
-
Finomabb lehet a kolbászunk, ha 20%-nyi marhahúst, vagy vadas használunk, de akkor figyeljük rá, hogy ne legyen túl száraz a végeredmény. Manapság nagy divat a mangalica kolbász is, akinek lehetősége van rá, kísérletezhet vele.
A visszajelzésed segít másoknak megtalálni a legjobb recepteket.
Vélemények
További a szerzőtől – gjoe
Túrógombóc
Modernizált túrógombóc. Amikor vágysz valami bűnös élvezetre.
Csirkés–zöldséges, joghurtos wrap
Könnyű tízórai vagy vacsora diétázóknak
Fasírt tepsiben
Azért írtam Margit módra, mert a fasírt hozzávalóin változtattam. A férjem megkívánta a fasírtot, de se kenyér, se zsemle nem volt itthon. Majd reggel lesz véve...
Tepertőkrémes pogácsa (hajtogatás nélkül is leveles)
Kinézetre nem a legszebb, de annál finomabb!
Almás pite
Egyik kedvenc süteményem az almás pite. Elég sűrűn szoktam sütni, mert egyszerű, komolyabb sütési ismeretet nem igényel, ráadásul, amíg a tészta pihen, egy leve...
Baconbe tekert datolya
Amikor először hallottam róla, nem tudtam elképzelni az édes datolyát az isteni bacon szalonnával. A puding próbája az evés, mielőtt véleményt alkotok meg kell...
Kapcsolódó receptek
Tejfölös csibegomba sertéshússal, kuszkusszal
Felénk csibegombának nevezik. Máshol csirkegombának, szegfűgombának ismerik. Felénk tejfölös gomba, nem gombapaprikás. Ezt a gombát jól ismerem, bátran készítek...
Pehelykönnyű túrós pite
Pehelykönnyű, nagyon finom és szép sütemény.
Túrós rakott galuska
Könnyű az elkészítése, hamar megvan, és finom.
Könnyen elkészíthető bögrés muffin
Azért szeretem ezt a receptet, mert nincs vele sok munka, finom, és jól sikerül. Csokival, gyümölccsel, kakaóporral, mogyoróval stb. még finomabbá teheted, így...
Epres gyümölcstorta
Nagyon szeretjük a gyümölcsös sütiket, és most van szezonja az epernek. Régi recept, de nagyon finom, és más gyümölccsel is ellehet készíteni.
Pillekönnyű citrommázas mákos kuglóf
A mákos kuglóffal nem kell sokat foglalkozni, csak keverj össze mindent egy tálba, öntsd a formába és süsd meg! Könnyű, omlós és finom kuglófod lesz.
Neked is van egy jól bevált recepted?
Oszd meg a közösséggel! Pár perc az egész: hozzávalók, lépések, egy fotó — mi pedig saját szerzői oldalt adunk a receptjeidhez.
🍳 Recept beküldése