4 adag
Előkészítés
30 perc
Főzés
90 perc
Összesen
120 perc
Töltött csirke

Hozzávalók

  • 2
    kg csirke – lehetőleg házi
  • 10
    dkg gomba
  • 6
    db csirkemáj
  • 1
    db zsemle
  • 1
    db tojás
  • 0
    csokor petrezselyem
  • 1
    db vöröshagyma
  • 3
    gerezd fokhagyma
  • 3
    ek kókuszolaj
  • 1
    dl víz
  • 1
    doboz sör – 3,3-ast szoktam venni
  • – ízlés szerint
  • őrölt bors – ízlés szerint
  • majoránna – ízlés szerint
Már készültem rá, hogy valamikor elkészítem, ez a soknapos ünnep éppen kapóra jött. Szerencsém volt, mert végre sikerült vennem csirkemájat, már egy ideje kerestem, de mindig akkor kaptak, amikor éppen nem tudtam elmenni vásárolni, mert dolgoztam. De most összeállt minden, neki is álltam.

Elkészítés

  1. Előző nap a csirkét kívül-belül sóval, őrölt borssal bedörzsöljük.
  2. Másnap a csirkemájakat elkaparjuk, vöröshagymát, fokhagymát, petrezselyemzöldet, gombát apróra vágjuk.
  3. A zsemlét beáztatjuk, majd a töltelékhez valókat összedolgozzuk, ekkor kerül bele a nyers tojás is. Fűszerezzük: sóval, borssal, majoránnával és a csirke bőre alá töltjük.
    Ha szükséges, hústűvel megtűzzük.
  4. Megfelelő nagyságú tepsibe téve a kókuszolajjal, 1 dl vízzel, előmelegített sütőben kb. Másfél, két órán át sütjük, a sütés első felében alufólia alatt pároljuk, majd a fóliát eltávolítva, párszor szaftjával, illetve sörrel locsolva készre sütjük!
Még nincs értékelés
Értékelés írása
Jelentkezz be az értékeléshez.

Vélemények

Még nincsenek vélemények.

További a szerzőtől – BeBe

Kapcsolódó receptek

Hozzávalók

Lépések

Lépés /
Sütik és adatvédelem
Az enreceptem.hu sütiket használ a működéshez, beállítások megjegyzéséhez, statisztikához és – hozzájárulás esetén – hirdetésekhez. A nem szükséges sütik a hozzájárulásod nélkül nem töltődnek be.
Süti beállítások
Szükséges
Munkamenet, biztonság (CSRF), terheléselosztás.
Mindig aktív
Funkcionális
Kényelmi beállítások, pl. megjelenítési mód.
Analitika
Látogatottság- és teljesítménymérés.
Hirdetés és mérés
Hirdetések megjelenítése és mérése; személyre szabás csak jóváhagyással.