Hozzávalók
-
20dkg liszt
-
1teáskanál szárított élesztő
-
4dkg kristálycukor
-
só
-
12dkg vaj
-
3dkg kókuszolaj
-
0,8dl víz
-
2tubus sűrített tej
-
50dkg amerikai tök – megsütve
-
1teáskanál faféj
-
2db tojás
-
őrölt gyömbér
-
őrölt szegfűszeg
-
fél citrom reszelt héja
Elkészítés
-
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk egy nagy tálban, majd 45 percre betesszük a hűtőbe pihenni.
-
A megsült sütőtököt botmixerrel pürésítjük.
A töltelék hozzávalóit ízlés szerinti mennyiségű őrölt gyömbérrel és szegfűszeggel simára keverjük.
Pihentetés után a tésztát két folpack közt akkorára nyújtjuk, hogy a pite forma oldalát is befedje, majd a felső fóliát eltávolítva átfordítjuk a kivajazott sütőformába. -
Eltávolítjuk a másik fóliát is, belekanalazzuk a tölteléket és mehet is a 200 fokra előmelegített sütőbe.
200 fokon sütjük 15 percig, majd alacsonyabbra vesszük a hőmérsékletet, hogy ne égjen meg a teteje és 160 fokon további 40 percig sütjük. (ha elkezdene nagyon pirulni, takarjuk be sütőpapírral) -
Mikor elkészült, mindenképp érdemes megvárni míg teljesen kihűl, mert így lehet belőle majd szép szeleteket vágni. Szerintem finomabb volt másnaposan, mikor egy éjszakát a hűtőben pihent. A végeredmény tovább javítható tejszínhab díszítéssel.
A visszajelzésed segít másoknak megtalálni a legjobb recepteket.
Vélemények
További a szerzőtől – BeBe
Gyors lángos kezdőknek is
Szeretem a lángost, minden évben nyaralok egy hetet a Balatonnál, és sosem hagyom ki. Viszont itthon ritkán van lehetőségem készíteni, mert hoszadalmas, keleszt...
Gulyásleves sertéshúsból
A mi családunk nagyon szereti a gulyáslevest általában marhahúsból szoktuk készíteni, de mi szeretjük a sertéshúst. Leginkább lapockát szoktunk vásárolni, mert...
Hiper gyors melegszendvics forrólevegős sütőbe
Iskolás koromban nem volt olyan nap, hogy ne álltunk volna meg suli után, a melegszendvicssütő bódénál. Imádtuk azt az ízt amit csak ott, és sehol máshol nem le...
Pirított csicseriborsó
Sokszor van, hogy rágcsálnék valamit, de éppen fogyókura kellős közepén. Akkor kell ezt a nagyon finom csicseriborsó rágcsálnivalót megcsinálni. Nem kell hozzá...
Almás pite
Tegye fel a kezét, aki nem szereti az almás pitét! 😋🍎Sajnos már ez sem olcsó, de néha lehet kifogni a Tescoban 500.- Ft körüli almát.
Hókifli a nagyitól, puha omlós, illatos
10 hét és itt a karácsony, nagyon sokan édes süti gyanánt hókiflit sütnek. Mi is nagyon szeretjük.
Kapcsolódó receptek
Cukkinis lecsó
Talán nincs is olyan ember, aki ne szeretné a lecsó valamelyik változatát. Most a cukkinis- kolbászost készítettem el, ami nagyon finom lett!😋
Töltött paprika (rizs helyett kölessel)
A rizs helyett kölessel készített töltött paprika egy egészségesebb, alacsonyabb glikémiás indexű reformváltozat. Ha glutén mentesen és még egészségesebben szer...
Mákos palacsinta vaníliás pudinggal
Cukkini tócsni
Almás-diós muffin (cukorbetegeknek)
Egyszerű és finom süti. ízre az almás-diós keverthez tudnám hasonlítani. Természetesen nem csak cukorbetegek fogyaszthassák! 🧁
Csokoládéhab (cukormentes)
A felsorolt összetevőkből percek alatt nagyon finom, krémes, cukormentes csokoládéhabot lehet készíteni. Nem igényel főzést, és kiválóan alkalmas pohárdesszertn...
Neked is van egy jól bevált recepted?
Oszd meg a közösséggel! Pár perc az egész: hozzávalók, lépések, egy fotó — mi pedig saját szerzői oldalt adunk a receptjeidhez.
🍳 Recept beküldése