Rántott hús fokhagymásan, dinsztelt krumplival
Hozzávalók
-
6szelet karaj
-
1fej fokhagyma
-
1kg krumpli
-
liszt
-
tojás
-
zsemlemorzsa
-
trappista sajt – reszelve
-
só
-
őrölt bors
-
zsír
Elkészítés
-
A húst kiklopfoljuk, majd mindkét oldalát besózzuk és megkenjük a fokhagymanyomon átpréselt fokhagymával. Félretesszük, hogy a só és a fokhagyma jól átjárja.
-
A krumplit héjában megfőzzük. Egy pici sót tehetünk a főzővízbe, attól nem fő szét a krumpli. Amikor a krumpli megfőtt leöntjük róla a vizet, hogy hamarabb kihűljön. Ha ezzel elkészültünk, félretesszük.
-
Ekkorra már a rántani való húsunk jól beitta a só és a fokhagyma ízét.
-
Előveszünk három tálat, az egyikbe finomlisztet, a másikba zsemlemorzsát szórunk, a harmadikba beleütünk annyi tojást amennyire vélhetően szükségünk lesz a panírozáshoz. Ez jelen esetben 3 tojás, amelybe beletesszük a reszelt sajtot. A reszelt sajttól, igazán különleges ízű rántott húsunk lesz.
-
Egyenként fogjuk a hússzeleteket és elsőként a lisztbe majd a sajtos tojásba és a végén a zsemlemorzsába beleforgatjuk.
-
Amíg a panírozással bíbelődünk, olvasszuk az edényben a zsírt. Mindenképpen zsírt ajánlok, mert az olajban teljesen más íze lesz a krumplinak.
-
Amikor az összes rántott húst megsütöttük, leöntjük a zsír nagy részét.
-
A krumplit a héjától megtisztítjuk és apró, lapos kis kockákra vágjuk. Belekeverjük a prézlis zsírba és fedő alatt kicsit lesütjük.
-
Uborkasalátával a legfinomabb.
A visszajelzésed segít másoknak megtalálni a legjobb recepteket.
Vélemények
További a szerzőtől – BeBe
Gyors lángos kezdőknek is
Szeretem a lángost, minden évben nyaralok egy hetet a Balatonnál, és sosem hagyom ki. Viszont itthon ritkán van lehetőségem készíteni, mert hoszadalmas, keleszt...
Gulyásleves sertéshúsból
A mi családunk nagyon szereti a gulyáslevest általában marhahúsból szoktuk készíteni, de mi szeretjük a sertéshúst. Leginkább lapockát szoktunk vásárolni, mert...
Hiper gyors melegszendvics forrólevegős sütőbe
Iskolás koromban nem volt olyan nap, hogy ne álltunk volna meg suli után, a melegszendvicssütő bódénál. Imádtuk azt az ízt amit csak ott, és sehol máshol nem le...
Pirított csicseriborsó
Sokszor van, hogy rágcsálnék valamit, de éppen fogyókura kellős közepén. Akkor kell ezt a nagyon finom csicseriborsó rágcsálnivalót megcsinálni. Nem kell hozzá...
Almás pite
Tegye fel a kezét, aki nem szereti az almás pitét! 😋🍎Sajnos már ez sem olcsó, de néha lehet kifogni a Tescoban 500.- Ft körüli almát.
Hókifli a nagyitól, puha omlós, illatos
10 hét és itt a karácsony, nagyon sokan édes süti gyanánt hókiflit sütnek. Mi is nagyon szeretjük.
Kapcsolódó receptek
Cukkinis lecsó
Talán nincs is olyan ember, aki ne szeretné a lecsó valamelyik változatát. Most a cukkinis- kolbászost készítettem el, ami nagyon finom lett!😋
Töltött paprika (rizs helyett kölessel)
A rizs helyett kölessel készített töltött paprika egy egészségesebb, alacsonyabb glikémiás indexű reformváltozat. Ha glutén mentesen és még egészségesebben szer...
Mákos palacsinta vaníliás pudinggal
Cukkini tócsni
Almás-diós muffin (cukorbetegeknek)
Egyszerű és finom süti. ízre az almás-diós keverthez tudnám hasonlítani. Természetesen nem csak cukorbetegek fogyaszthassák! 🧁
Csokoládéhab (cukormentes)
A felsorolt összetevőkből percek alatt nagyon finom, krémes, cukormentes csokoládéhabot lehet készíteni. Nem igényel főzést, és kiválóan alkalmas pohárdesszertn...
Neked is van egy jól bevált recepted?
Oszd meg a közösséggel! Pár perc az egész: hozzávalók, lépések, egy fotó — mi pedig saját szerzői oldalt adunk a receptjeidhez.
🍳 Recept beküldése