Hozzávalók
-
1db nyúl – feldarabolva
-
10dkg föstölt szalonna
-
2evőkanál kókusz olaj
-
2fej vöröshagyma
-
4gerezd fokhagyma
-
1db zöldpaprika
-
pirospaprika
-
őrölt kömény
-
ételízesítő
-
só
Elkészítés
-
A füstölt szalonnát, vöröshagymát összevágjuk apróra, a fokhagymát összetörjük.
A szalonnát elkezdjük sütni, amikor zsírjára pirult hozzáadjuk a vöröshagymát, fokhagymát és tovább pirítjuk, amíg üveges nem lesz. A szalonnából kisült zsír mennyiségétől függően pótoljuk a zsiradékot. -
Ilyenkor augusztusban nem könnyű a dolgunk, mert már mindenhol új vöröshagymát lehet kapni, ami rendkívül nehezen sül/fő szét, és emiatt nagyon nehéz belőle igazán jó pörköltalapot készíteni.
Belekeverjük az apróra vágott zöldpaprikát, és az őrölt pirospaprikát, a nyulat, majd visszatesszük a tűzre, megfűszerezzük és a hús fehéredéséig pirítjuk. -
Felöntjük kevés vízzel, majd fedő alatt készre főzzük a nyúlpörköltet. A vizet többször pótoljuk, mindig keveset aláöntve. minden pörköltnél is fontos, hogy egyszerre ne öntsük rá sok vizet, hiszen nem levest készítünk.
Amikor a hús már majdnem teljesen puha, önthetünk rá egy kis száraz vörösbort is, így vörösboros nyúlpörkölt lesz a végeredmény. -
Szándékosan nem írtam paradicsomot a receptbe, mert bár én ez esetben tettem bele, de megkóstoltam előtte és utána is. Az ízlelőbimbóim szerint a paradicsom nem javít az ízén semmit, sőt csak felhígítja azt, és nélküle egy picit finomabban ítéltem.
Mindenki döntse el, hogy a legfinomabb számára. -
Köretnek galuskát, leánykori nevén nokedlit, illetve főtt burgonyát javaslok. Én héjában főtt burgonyával tálaltam.
A visszajelzésed segít másoknak megtalálni a legjobb recepteket.
Vélemények
További a szerzőtől – gjoe
Túrógombóc
Modernizált túrógombóc. Amikor vágysz valami bűnös élvezetre.
Csirkés–zöldséges, joghurtos wrap
Könnyű tízórai vagy vacsora diétázóknak
Fasírt tepsiben
Azért írtam Margit módra, mert a fasírt hozzávalóin változtattam. A férjem megkívánta a fasírtot, de se kenyér, se zsemle nem volt itthon. Majd reggel lesz véve...
Tepertőkrémes pogácsa (hajtogatás nélkül is leveles)
Kinézetre nem a legszebb, de annál finomabb!
Almás pite
Egyik kedvenc süteményem az almás pite. Elég sűrűn szoktam sütni, mert egyszerű, komolyabb sütési ismeretet nem igényel, ráadásul, amíg a tészta pihen, egy leve...
Baconbe tekert datolya
Amikor először hallottam róla, nem tudtam elképzelni az édes datolyát az isteni bacon szalonnával. A puding próbája az evés, mielőtt véleményt alkotok meg kell...
Kapcsolódó receptek
Cukkinis lecsó
Talán nincs is olyan ember, aki ne szeretné a lecsó valamelyik változatát. Most a cukkinis- kolbászost készítettem el, ami nagyon finom lett!😋
Töltött paprika (rizs helyett kölessel)
A rizs helyett kölessel készített töltött paprika egy egészségesebb, alacsonyabb glikémiás indexű reformváltozat. Ha glutén mentesen és még egészségesebben szer...
Mákos palacsinta vaníliás pudinggal
Cukkini tócsni
Almás-diós muffin (cukorbetegeknek)
Egyszerű és finom süti. ízre az almás-diós keverthez tudnám hasonlítani. Természetesen nem csak cukorbetegek fogyaszthassák! 🧁
Csokoládéhab (cukormentes)
A felsorolt összetevőkből percek alatt nagyon finom, krémes, cukormentes csokoládéhabot lehet készíteni. Nem igényel főzést, és kiválóan alkalmas pohárdesszertn...
Neked is van egy jól bevált recepted?
Oszd meg a közösséggel! Pár perc az egész: hozzávalók, lépések, egy fotó — mi pedig saját szerzői oldalt adunk a receptjeidhez.
🍳 Recept beküldése