Kelkáposzta főzelék egyszerűen
Hozzávalók
-
1fej kelkáposzta – nagyobb
-
1kg burgonya
-
olaj
-
ételízesítő
-
köménymag
-
liszt
-
majoránna
-
pirospaprika
-
fokhagyma
-
bors
-
1fej hagyma
A kelkáposzta főzelék elkészítési módját tekintve elég egyszerű alkotás, létrehozása nem igényel különösebb előképzettséget senkitől, szinte lehetetlen elrontani, annak ellenére, hogy többféleképp készülhet. Alapesetben a hagyományos magyar elkészítési mód szerint rántással készül, de a modern konyha trendjeit követve egyszerűen a benne lévő krumpli egy részének összetörésével is lehet sűríteni, sőt akár keményítő is megfelel erre a célra. Van, aki hagymát pirit és arra jönnek az alapanyagok, de van, aki csak simán főzővízbe hajigálja a dolgokat. Olyan is van, aki külön főzi meg a káposztát és a krumplit, de én nem óhajtottam ekkora felhajtást csapni egy főzelék miatt, egyszerűen és hatékonyan szerettem volna véghezvinni az étel elkészítését. A végeredmény meglepően finom és élvezhető lett, de azért utólag el kell árulnom, hogy talán az első kelkáposzta főzelékem volt.
Elkészítés
-
Egy kis fej hagymát vágjunk össze apróra, és kevés olajon futtassunk meg.
-
A kelkáposzta külső leveleit távolítsuk el, és a torzsáját ék alakban vágjuk ki. Vágjuk fel ujjnyi csíkokra, majd mossuk meg.
-
A kelkáposztát tegyük a lábasba az olajon megfuttatott hagymára és öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje.
-
Sózzuk, vagy tegyünk bele ételízesítőt (só helyett is általában ezt használom), borsozzuk, rakjunk bele ízlés szerint zúzott fokhagymát (jó sokat), és egész köménymagot. Én a köményt teatojásba teszem, mert nem szeretem, ha ropog a fogam alatt, így pedig egy mozdulattal eltávolítható az elkészült ételből. A kömény mennyisége ízlésfüggő, de ne felejtsük el, hogy ez a fő ízesítője a kelkáposzta főzeléknek, tehát ne sajnáljuk ki belőle.
-
15 perc múlva a káposzta után küldjük a kis kockára vágott burgonyát, amit leánykori nevén krumplinak is szólítunk. A burgonya mennyisége súlyra kb. fele vagy 2/3-ad része (ha összetört krumplival sűrítünk) legyen a kelkáposztának.
-
Paprikás rántást készítünk, kevés olajból és 2-3 evőkanál lisztből.A végén keverhetünk bele egy kis majorannát, esetleg borsot is. Ugye ha törött burgonyával sűrítjük az ételt, akkor ez a lépés kimaradt. Egészségesebb, de kevésbé finom lesz úgy, szerintem.
-
Miután a burgonya és a kelkáposzta is megfőtt, a főzeléket állandó kevergetés mellett berántjuk, és ha szeretjük, öntünk bele tejfölt, majd felforraljuk újra.
-
Feltétnek fasírtot, sült húst, sült virslit vagy tükörtojást javaslok.
A visszajelzésed segít másoknak megtalálni a legjobb recepteket.
Vélemények
További a szerzőtől – gjoe
Túrógombóc
Modernizált túrógombóc. Amikor vágysz valami bűnös élvezetre.
Csirkés–zöldséges, joghurtos wrap
Könnyű tízórai vagy vacsora diétázóknak
Fasírt tepsiben
Azért írtam Margit módra, mert a fasírt hozzávalóin változtattam. A férjem megkívánta a fasírtot, de se kenyér, se zsemle nem volt itthon. Majd reggel lesz véve...
Tepertőkrémes pogácsa (hajtogatás nélkül is leveles)
Kinézetre nem a legszebb, de annál finomabb!
Almás pite
Egyik kedvenc süteményem az almás pite. Elég sűrűn szoktam sütni, mert egyszerű, komolyabb sütési ismeretet nem igényel, ráadásul, amíg a tészta pihen, egy leve...
Baconbe tekert datolya
Amikor először hallottam róla, nem tudtam elképzelni az édes datolyát az isteni bacon szalonnával. A puding próbája az evés, mielőtt véleményt alkotok meg kell...
Kapcsolódó receptek
Cukkinis lecsó
Talán nincs is olyan ember, aki ne szeretné a lecsó valamelyik változatát. Most a cukkinis- kolbászost készítettem el, ami nagyon finom lett!😋
Töltött paprika (rizs helyett kölessel)
A rizs helyett kölessel készített töltött paprika egy egészségesebb, alacsonyabb glikémiás indexű reformváltozat. Ha glutén mentesen és még egészségesebben szer...
Mákos palacsinta vaníliás pudinggal
Cukkini tócsni
Almás-diós muffin (cukorbetegeknek)
Egyszerű és finom süti. ízre az almás-diós keverthez tudnám hasonlítani. Természetesen nem csak cukorbetegek fogyaszthassák! 🧁
Csokoládéhab (cukormentes)
A felsorolt összetevőkből percek alatt nagyon finom, krémes, cukormentes csokoládéhabot lehet készíteni. Nem igényel főzést, és kiválóan alkalmas pohárdesszertn...
Neked is van egy jól bevált recepted?
Oszd meg a közösséggel! Pár perc az egész: hozzávalók, lépések, egy fotó — mi pedig saját szerzői oldalt adunk a receptjeidhez.
🍳 Recept beküldése