Hozzávalók
-
1kg csirkecomb
-
25dkg tarhonya
-
2fej vöröshagyma
-
2db zöldpaprika
-
1db paradicsom
-
2kávéskanál pirospaprika
-
1evőkanál piros arany
-
2evőkanál olaj
-
1kávéskanál só
Elkészítés
-
A tarhonyát az olajon megpirítjuk, szép világosbarnára.
-
Miután megpirult, felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, majd megsózzuk, és felforraljuk.
-
Amint a víz felforrt, lefedjük és a fedőre egy konyharuhát borítunk, majd elzárjuk alatta a lángot.
-
A hagymát héját eltávolítjuk, megmossuk, és apróra vágjuk.
-
A paprikát megmossuk, csíkokra vágjuk, a paradicsomot egy percre forró vízbe mártjuk, így könnyen lejön a héja.
-
A csirkecombokat megtisztítjuk, eltávolítjuk a rajta maradt tollat, illetve a szőrt leperzseljük, végül alaposan megmossuk.
-
Az olajat lábosba öntjük, rádobjuk a hagymát és üvegesre pároljuk.
-
Miután a hagymát megdinszteljük, belekeverjük a pirospaprikát, majd rátesszük csirkecombokat, a zöldpaprikát, végül belevágjuk a paradicsomot.
-
Mikor ezzel megvagyunk, alaposan összekeverjük és hagyjuk egyet tottyanni a tűzhelyen.
-
Pár perc múlva felöntjük vízzel, megsózzuk, hozzáadjuk a piros aranyat és közepesen alacsony hőmérsékleten készre főzzük.
-
Savanyúságként kovászos uborkát vagy uborka salátát szoktam kínálni.
Vélemények
További a szerzőtől – BeBe
Gyors lángos kezdőknek is
Szeretem a lángost, minden évben nyaralok egy hetet a Balatonnál, és sosem hagyom ki. Viszont itthon ritkán van lehetőségem készíteni, mert hoszadalmas, keleszt...
Gulyásleves sertéshúsból
A mi családunk nagyon szereti a gulyáslevest általában marhahúsból szoktuk készíteni, de mi szeretjük a sertéshúst. Leginkább lapockát szoktunk vásárolni, mert...
Hiper gyors melegszendvics forrólevegős sütőbe
Iskolás koromban nem volt olyan nap, hogy ne álltunk volna meg suli után, a melegszendvicssütő bódénál. Imádtuk azt az ízt amit csak ott, és sehol máshol nem le...
Pirított csicseriborsó
Sokszor van, hogy rágcsálnék valamit, de éppen fogyókura kellős közepén. Akkor kell ezt a nagyon finom csicseriborsó rágcsálnivalót megcsinálni. Nem kell hozzá...
Almás pite
Tegye fel a kezét, aki nem szereti az almás pitét! 😋🍎Sajnos már ez sem olcsó, de néha lehet kifogni a Tescoban 500.- Ft körüli almát.
Hókifli a nagyitól, puha omlós, illatos
10 hét és itt a karácsony, nagyon sokan édes süti gyanánt hókiflit sütnek. Mi is nagyon szeretjük.
Kapcsolódó receptek
Csokoládéhab (cukormentes)
A felsorolt összetevőkből percek alatt nagyon finom, krémes, cukormentes csokoládéhabot lehet készíteni. Nem igényel főzést, és kiválóan alkalmas pohárdesszertn...
Túrógombóc főzés nélkül (tojás mentes)
Epres kakaós kevert
A recept egyszerű, gyorsan összedobható, nagyon puha, és omlós süti. Ízlésünk szerint variálható bármilyen gyümölccsel, dióval, mazsolával, sőt csokidarabokkal...
Fokhagyma mártás (egyszerűen)
Kiválóan illik főtt, párolt húsokhoz, vagy zöldségekhez.
Rebarbaraleves (csirkemellel)
Tudom, szokatlan így elkészíteni a rebarbaralevest, de a páromnak is nagyom ízlett,😋pedig ő eléggé válogatós! Próbáljátok ki ti is, nem fogtok csalódni!
Sonkaleves
A megmaradt főttsonka, és leve felhasználásával készült. Nagyon finom, tartalmas leves.