4 adag
Előkészítés
40 perc
Főzés
80 perc
Összesen
120 perc
Tavaszi rizses hús

Hozzávalók

  • 75
    dkg sertés lapocka
  • 25
    dkg rizs
  • 8
    dkg zsír – vagy 3 ek. olaj
  • 1
    nagy fej vöröshagyma
  • 20
    dkg zöldbab – zöld hüvelyű
  • 20
    dkg zöldborsó
  • 2
    db tojás
  • 2
    db sárgarépa
  • 1
    kk. pirospaprika
  • 0
    bors ízlés szerint
A rizses húst volt az egyike azoknak az ételeknek, amit kisgyerekkoromban megettem. Mivel nem voltam túl jó evő, próbálták azt a kevéske ételfajtát variálni, amit megettem. Ilyen volt a rizses hús. Belecsempésztek borsót, zöldbabot, minden olyan hüvelyest, vagy zöldséget, ami valamennyire illik az étel jellegéhez. Nagyon fontos volt már akkor is, hogy kinézetre étvágygerjesztő legyen, mert úgy nagyon szívesen elfogyasztottam. Az étel színesítésére került bele a rántotta is, amit más formában nem ettem volna meg, de így nagyon tetszett, hogy szép sárga. Az ötletet, ajánlom minden kisgyerekes anyukának ahol rossz evő a gyerek. Bármelyik zöldség kihagyható vagy variálható.

Elkészítés

  1. A vöröshagymát apróra vágjuk, zsiradékban üvegesre pároljuk, megszórjuk egy púpos kávéskanál paprikával, vigyázva, hogy a paprika meg ne égjen, mert attól keserű lesz az étel.
  2. Ezután a sertés lapockát, amit előzőleg megtisztítottunk és kockára vágtunk, hozzáadjuk, a pirospaprikás hagymánkhoz és jól összekeverjük, megborsózzuk.
  3. Pár percig kevergetjük, hogy a hús minden oldaláról átpiruljon.
  4. Majd megsózzuk, annyi vizet öntünk rá, hogy a húst elfedje, s jól lefedve pároljuk.
  5. Ha a vizet elfőtte, újra öntünk hozzá, de egyszerre ne sokat, mert akkor főtt hús jelleget kap.
  6. Amíg a hús készül a tűzhelyen, elkészítjük a rántottát.
  7. Alaposan, többször, megmossuk és lecsurgatjuk a rizst, majd megtisztítjuk a répát, és apró kockákra vágjuk.
  8. Mikor a hús félig megpuhult, hozzáadjuk az összes zöldet és a répát, majd a rizst, és felöntjük annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje.
  9. Valószínű, hogy egy kis sót kell még hozzáadnunk, de ezzel a lendülettel meg is borsózzuk.
  10. Körülbelül fél óra alatt teljesen meg puhul minden, amit utólag tettünk hozzá, ezért én negyed óra elteltével elzárom a tűzhelyet az étel alatt, és egy konyharuhával letakarom a fedőt. Az edényben keletkezett gőztől minden finom puha lesz, a rizs is.
  11. Bármilyen savanyúval kínálhatjuk, mindegyik illik hozzá, de savanyúság nélkül is fogyasztható.
Még nincs értékelés
Értékelés írása
Jelentkezz be az értékeléshez.

Vélemények

Még nincsenek vélemények.

További a szerzőtől – BeBe

Kapcsolódó receptek

Hozzávalók

Lépések

Lépés /
Sütik és adatvédelem
Az enreceptem.hu sütiket használ a működéshez, beállítások megjegyzéséhez, statisztikához és – hozzájárulás esetén – hirdetésekhez. A nem szükséges sütik a hozzájárulásod nélkül nem töltődnek be.
Süti beállítások
Szükséges
Munkamenet, biztonság (CSRF), terheléselosztás.
Mindig aktív
Funkcionális
Kényelmi beállítások, pl. megjelenítési mód.
Analitika
Látogatottság- és teljesítménymérés.
Hirdetés és mérés
Hirdetések megjelenítése és mérése; személyre szabás csak jóváhagyással.