Hozzávalók
-
75dkg spárga
-
2evőkanál kókuszolaj
-
9levél friss tárkony – vagy fél kanál szárított
-
1l alaplé – de jó a víz is
-
só – ízlés szerint
-
bors – ízlés szerint
Elkészítés
-
A spárgát alaposan mossuk meg, majd törjük le a fás szárait, és ha szükséges, hámozzuk meg a szárakat.
-
Tegyük fel melegedni az alaplevet vagy vizet, dobjuk bele a fás szárakat és a lehámozott héjat, forraljuk fel, majd hagyjuk közepes lángon főni, míg szükségünk nem lesz rá.
-
Daraboljuk fel a szárakat, és 12-16 fejet hagyjunk egészben.
-
Melegítsük fel egy serpenyőben a kókuszolajat, majd dobjuk rá a feldarabolt spárgát, a fejekkel együtt, és a tárkonyt. Kb. 10 perc alatt, közepesen magas hőfokon pirítsuk meg minden oldalát.
-
Tegyük félre belőle a fejeket, szűrjük le a folyadékot, majd adjuk hozzá a spárgát, sózzuk, borsozzuk, majd puhára főzzük, kb. 10 perc alatt.
-
Turmixoljuk le, majd tálaláskor, rakjunk minden tányérba néhány spárgafejet dekorációnak.
A visszajelzésed segít másoknak megtalálni a legjobb recepteket.
Vélemények
További a szerzőtől – BeBe
Gyors lángos kezdőknek is
Szeretem a lángost, minden évben nyaralok egy hetet a Balatonnál, és sosem hagyom ki. Viszont itthon ritkán van lehetőségem készíteni, mert hoszadalmas, keleszt...
Gulyásleves sertéshúsból
A mi családunk nagyon szereti a gulyáslevest általában marhahúsból szoktuk készíteni, de mi szeretjük a sertéshúst. Leginkább lapockát szoktunk vásárolni, mert...
Hiper gyors melegszendvics forrólevegős sütőbe
Iskolás koromban nem volt olyan nap, hogy ne álltunk volna meg suli után, a melegszendvicssütő bódénál. Imádtuk azt az ízt amit csak ott, és sehol máshol nem le...
Pirított csicseriborsó
Sokszor van, hogy rágcsálnék valamit, de éppen fogyókura kellős közepén. Akkor kell ezt a nagyon finom csicseriborsó rágcsálnivalót megcsinálni. Nem kell hozzá...
Almás pite
Tegye fel a kezét, aki nem szereti az almás pitét! 😋🍎Sajnos már ez sem olcsó, de néha lehet kifogni a Tescoban 500.- Ft körüli almát.
Hókifli a nagyitól, puha omlós, illatos
10 hét és itt a karácsony, nagyon sokan édes süti gyanánt hókiflit sütnek. Mi is nagyon szeretjük.
Kapcsolódó receptek
Cukkinis lecsó
Talán nincs is olyan ember, aki ne szeretné a lecsó valamelyik változatát. Most a cukkinis- kolbászost készítettem el, ami nagyon finom lett!😋
Töltött paprika (rizs helyett kölessel)
A rizs helyett kölessel készített töltött paprika egy egészségesebb, alacsonyabb glikémiás indexű reformváltozat. Ha glutén mentesen és még egészségesebben szer...
Mákos palacsinta vaníliás pudinggal
Cukkini tócsni
Almás-diós muffin (cukorbetegeknek)
Egyszerű és finom süti. ízre az almás-diós keverthez tudnám hasonlítani. Természetesen nem csak cukorbetegek fogyaszthassák! 🧁
Csokoládéhab (cukormentes)
A felsorolt összetevőkből percek alatt nagyon finom, krémes, cukormentes csokoládéhabot lehet készíteni. Nem igényel főzést, és kiválóan alkalmas pohárdesszertn...
Neked is van egy jól bevált recepted?
Oszd meg a közösséggel! Pár perc az egész: hozzávalók, lépések, egy fotó — mi pedig saját szerzői oldalt adunk a receptjeidhez.
🍳 Recept beküldése