Sertéspörkölt bográcsban
Hozzávalók
-
3kg sertés lapocka
-
50dg füstölt szalonna – igazi, nem pácolt
-
25dkg föstölt kolozsvári – lehetőleg húsos
-
6db vöröshagyma – nagyok
-
1fej fokhagyma
-
3db zöldpaprika
-
3db paradicsom – közepes méret
-
pirospaprika
-
só
-
fokhagymapor
-
őrölt kömény
-
majoránna
-
őrölt bors
-
paprika krém
Elkészítés
-
A húst megmossuk, és viszonylag apró kockákra vágjuk (2x2cm).
A hagymát, a zöldpaprikát és a paradicsomot apróra felkockázzuk, a fokhagymát préseljük, vagy szintén apróra vágjuk.
A szalonnákat is apró kockákra vágjuk. Minden összetevőt külön helyezzünk el, mert nem egyszerre kerülnek az ételbe. -
Először a füstölt (kenyér-, ki minek hívja) szalonna kerül a bocsrácsba, amiből szépen kisütjük a zsírját. Álljunk mellette fakanállal, nehogy megégjen, elszenesedjen, és kevergessük, amikor kell. Nagyon jó ízt ad a pörköltnek, ha a szalonna bőrét egyben beletesszük a bográcsba. A legvégén, az is el fog fogyni, ha nem túl kemény.
-
Amikor a zsír kisült a szalonnából, de még nem égett meg, tegyük az apróra vágott vöröshagymát a bográcsba, és gyakori, de nem folytonos keverés mellett süssük üvegesre. A hagyma után 2-3 perccel, amikor kezd üveges lenni, mehet bele az apróra vágott zöldpaprika is. Vigyázzunk rá, hogy ne legyen túl nagy a tűz a bogrács alatt, mert egy pillanat alatt leég a pörköltünk, ha túl nagy a láng. Inkább emeljük magasabbra a bográcsot, de ne égessük le. Néhány perc elteltével, amikor a pörköltalapunk szépen összesült, a lényegre is térhetünk, hiszen a hús következik.
-
A húsról öntsük le a húslét, ha van alatta, majd az összekockázott sertéshúst tegyük a bográcsba.
Keverjük össze a húst a pörkölt alappal, rakjunk a tűzre, vagy engedjük lejjebb a bográcsot kicsit, hogy minél előtt átforrósodjon a hús. Odaégetni azért nem kell! Ekkor mehet bele a második adag szalonna, ami nem nyers, hanem főtt vagy pácolt (ez is apróra vágva)
Most tegyük bele a fokhagymát (jobban megmarad az íze, mintha kisütöttük volna a vöröshagymával együtt), és kevergetés mellett várjuk, meg amíg a hús kifehéredik, és elkezd összesülni a többi alapanyaggal. Ekkor menjen bele a paprika, és a fűszerek (só, bors, ételízesítő, kömény, ételízesítő) -
Süssük 1-2 percig, majd öntsük fel vízzel. Amennyiben nem levest akarunk főtt hússal, fontos, hogy ne sok vizet öntsük a pörköltre. Öntsük fel gyakran, amikor kell, de mindig csak kevés folyadékkal.
Hogy mitől lesz mégis jó sűrű, szaftos a pörkölt? A titok, a sok hagyma, a paprika, és a paradicsom. Úgy kell fűszerezni, hogy a végén fogjuk csak jobban felengedni vízzel az ételt, amikor már majdnem kész. Ezért kicsit fűszeresebb, sósabb legyen menet közben, hogy amikor a végén megkapja a szükséges víz mennyiséget, pont tökéletesen ízletes legyen, és ne ízlelten, sótlan. -
Sokan felöntik a pörköltet egy vödör vízzel és csak akkor nyúlnak hozzá legközelebb, ha már puha a hús. Ehető lesz úgyis, csak nem pörkölt, hanem húsleves lesz a végeredmény.
A jó szakács nem hagyja magára a bográcsot sokáig. -
Menet közben folyamatosan kóstolgassuk az ételt, és fűszerezzük. Ne egyszerre szórjuk bele az összes fűszert, a legtöbb fűszer íze a főzés végére elveszik, vagy gyengül. A bors, és kömény is olyan fűszer, amit menet közben többször is használnunk kell.
Amikor a hús már félig megpuhult, akkor mehet bele a paradicsom, ami tökéletesen szét fog főni, amire az étel elkészül, de aki jobban szereti, teheti a paprikával egy időben is a bográcsba. -
Ízlés szerint tehetünk bele még egy kis majorannát, ami jól is néz ki az ételben, és ad neki egy alig érezhető, de mégis pikáns plusz ízt.
Amikor teljesen megpuhult a hús, akkor adjunk, hozzá annyi vizet még amennyit a fűszerek igényelnek. Figyeljünk rá, hogy elég szaftos legyen, és elég sós, fűszeres is. Lassan forrjon még 5-10 perces és kész.
A bográcsozás legtöbbször egyéb italok fogyasztása mellett történik, ilyenkor nem árt, ha fűszeresebb, sósabb az étel egy kicsivel, hogy a zsibbadtabb ízlelőbimbók is kellőképp reagáljanak az ízekre. A sósabb ételtől pedig még szomjasabb az ember, ezt se felejtsük el.
Köretnek nokedli, főtt krumpli, (esetleg galuska, vagy burgonya illik) de tökéletes az élmény friss kenyérrel is. -
A csípőssel óvatosan, mert nem mindenki szereti. Utólag a tányérban is lehet csípős paprikával ízesíteni az ételt.
Ízesíthetjük darált paprikakrémmel, paradicsomlével/sűrítménnyel, vagy száraz vörösborral is az ételt. A paradicsomlé, és a bor az utolsó 15 percben kerüljön az ételbe, amikor már majdnem puha a hús.
Vélemények
További a szerzőtől – gjoe
Túrógombóc
Modernizált túrógombóc. Amikor vágysz valami bűnös élvezetre.
Csirkés–zöldséges, joghurtos wrap
Könnyű tízórai vagy vacsora diétázóknak
Fasírt tepsiben
Azért írtam Margit módra, mert a fasírt hozzávalóin változtattam. A férjem megkívánta a fasírtot, de se kenyér, se zsemle nem volt itthon. Majd reggel lesz véve...
Tepertőkrémes pogácsa (hajtogatás nélkül is leveles)
Kinézetre nem a legszebb, de annál finomabb!
Almás pite
Egyik kedvenc süteményem az almás pite. Elég sűrűn szoktam sütni, mert egyszerű, komolyabb sütési ismeretet nem igényel, ráadásul, amíg a tészta pihen, egy leve...
Baconbe tekert datolya
Amikor először hallottam róla, nem tudtam elképzelni az édes datolyát az isteni bacon szalonnával. A puding próbája az evés, mielőtt véleményt alkotok meg kell...
Kapcsolódó receptek
Kapros krumpligaluska leves
Könnyen elkészíthető, 40-50 perc alatt, olcsó és finom levesünk lesz.
Rántott karfiol
Fűszeres-sült kelbimbó
Rakott savanyú káposzta /egyszerűen/
A rakott savanyú káposzta több féleképp elkészíthető, hűtőben több napig elálló, de akár le is fagyasztható. Ez olyan finom étel amit elrontani nem lehet, csak...
Tápiókapuding
A tápióka itthon kevésbé ismert, ritkán fogyasztott keményítőféle, amelyet a kasszava nevű növény gumójából nyernek. Kapható granulátum, pehely, gyöngy és por f...
Céklasaláta (friss fogyasztásra)
Bár azonnal fogyasztható, de jól zárható üvegbe rakva a hűtőben hetekig eláll.