Hozzávalók
-
25dkg mirelit garnéla
-
1fej hagyma
-
gerezd fokhagyma
-
1csokor medvehagyma – (5-6 dkg)
-
1doboz sűrített paradicsom
-
10dkg füstölt szalonna
-
só
-
bors
-
oregánó
-
kakukkfű
Elkészítés
-
Lehet, hogy nem úri és trendi megoldás, de amelyik húsételbe lehet,t beillesztek egy kis füstölt szalonnát. Így legalább biztosan lesz íze.
-
Vágjuk apróra a szalonnát, és kezdjük kisütni a zsírját, amikor már van alatta elég zsiradék, dobjuk rá az apróra vágott hagymát. Ha üvegesre sült a hagyma, keverjük bele a garnélát, és dobjuk bele az összezúzott fokhagymát, valamint az összevágott medvehagymát, fűszerezzük, majd pirítsuk együtt néhány percig.
-
Mielőtt leégne az a ételünk, húzzuk félre a tűzről, öntsük bele a sűrített paradicsom konzervet, majd öntsük fel kevés vízzel. Tegyük vissza a tűzhelyre, majd közepes lángon főzzük néhány percet. Szükség esetén pótoljuk a vizet.
-
Fontos! A garnéla néhány perc alatt elkészül, ha tovább főzzük, vagy sütjük, megkeményedik a rákhús, és egy fél óra elteltével is kemény marad.
-
Köretnek én makarónit használtam, és a garnélás szósz tetejére reszelt parmezánt szórtam.
A visszajelzésed segít másoknak megtalálni a legjobb recepteket.
Vélemények
További a szerzőtől – gjoe
Túrógombóc
Modernizált túrógombóc. Amikor vágysz valami bűnös élvezetre.
Csirkés–zöldséges, joghurtos wrap
Könnyű tízórai vagy vacsora diétázóknak
Fasírt tepsiben
Azért írtam Margit módra, mert a fasírt hozzávalóin változtattam. A férjem megkívánta a fasírtot, de se kenyér, se zsemle nem volt itthon. Majd reggel lesz véve...
Tepertőkrémes pogácsa (hajtogatás nélkül is leveles)
Kinézetre nem a legszebb, de annál finomabb!
Almás pite
Egyik kedvenc süteményem az almás pite. Elég sűrűn szoktam sütni, mert egyszerű, komolyabb sütési ismeretet nem igényel, ráadásul, amíg a tészta pihen, egy leve...
Baconbe tekert datolya
Amikor először hallottam róla, nem tudtam elképzelni az édes datolyát az isteni bacon szalonnával. A puding próbája az evés, mielőtt véleményt alkotok meg kell...
Kapcsolódó receptek
Cukkinis lecsó
Talán nincs is olyan ember, aki ne szeretné a lecsó valamelyik változatát. Most a cukkinis- kolbászost készítettem el, ami nagyon finom lett!😋
Töltött paprika (rizs helyett kölessel)
A rizs helyett kölessel készített töltött paprika egy egészségesebb, alacsonyabb glikémiás indexű reformváltozat. Ha glutén mentesen és még egészségesebben szer...
Mákos palacsinta vaníliás pudinggal
Cukkini tócsni
Almás-diós muffin (cukorbetegeknek)
Egyszerű és finom süti. ízre az almás-diós keverthez tudnám hasonlítani. Természetesen nem csak cukorbetegek fogyaszthassák! 🧁
Csokoládéhab (cukormentes)
A felsorolt összetevőkből percek alatt nagyon finom, krémes, cukormentes csokoládéhabot lehet készíteni. Nem igényel főzést, és kiválóan alkalmas pohárdesszertn...
Neked is van egy jól bevált recepted?
Oszd meg a közösséggel! Pár perc az egész: hozzávalók, lépések, egy fotó — mi pedig saját szerzői oldalt adunk a receptjeidhez.
🍳 Recept beküldése