Lecsós csirkecomb barna rizzsel
Hozzávalók
-
6db csirkecomb
-
15dkg szalonna
-
3fej hagyma
-
6kisebb paradicsom
-
6db zöldpaprika
-
6grezd fokhagyma
-
só
-
bors
-
ételízesítő
-
őrölt pirospaprika
Elkészítés
-
A csirkecombokat megmossuk, daraboljuk. A zöldséget felvágjuk csíkokra, vagy, ahogy a lecsót szeretjük.
-
A szalonnát apróra vágjuk, és zsírjára pirítjuk, majd hozzáadjuk a hagymát és együtt sütjük pár percig, ha szükséges teszünk hozzá még egy kis zsiradékot
-
A hagymára beletesszük a húst, majd a paprikát sózzuk, fűszerezzük és néhány percig tovább pirítjuk. Ekkor félrehúzzuk, keverünk bele őrölt pirospaprikát, összekeverjük, nagyon óvatosan pirítunk rajta egy keveset néhány másodpercig, és hozzáadjuk a paradicsomot, és ha szükséges kevés vizet.
-
Összekeverjük, majd fedő, közepes lángon kb. 30 alatt készre főzzük.
-
A zöldségek víztartalmától és attól függően, hogy mennyi lét, szaftot szeretnénk, felönthetjük vízzel. Abban az esetben, ha a végén túl híg lett, és sűríteni szeretnénk rajta, kevés liszttel, vagy étkezési keményítővel megtehetjük. Sajnos egészségesebb megoldást nem tudok rá.
-
A barna rizs főzési ideje elvileg 30 perc, gyakorlatilag általában van 45 perc is. Olcsón kaphat előfőzött, tasakos barnarizs, amire a gyártó 20-25 perc főzési időt ír. Ez kb. 35 perc alatt készül el.
A visszajelzésed segít másoknak megtalálni a legjobb recepteket.
Vélemények
További a szerzőtől – gjoe
Túrógombóc
Modernizált túrógombóc. Amikor vágysz valami bűnös élvezetre.
Csirkés–zöldséges, joghurtos wrap
Könnyű tízórai vagy vacsora diétázóknak
Fasírt tepsiben
Azért írtam Margit módra, mert a fasírt hozzávalóin változtattam. A férjem megkívánta a fasírtot, de se kenyér, se zsemle nem volt itthon. Majd reggel lesz véve...
Tepertőkrémes pogácsa (hajtogatás nélkül is leveles)
Kinézetre nem a legszebb, de annál finomabb!
Almás pite
Egyik kedvenc süteményem az almás pite. Elég sűrűn szoktam sütni, mert egyszerű, komolyabb sütési ismeretet nem igényel, ráadásul, amíg a tészta pihen, egy leve...
Baconbe tekert datolya
Amikor először hallottam róla, nem tudtam elképzelni az édes datolyát az isteni bacon szalonnával. A puding próbája az evés, mielőtt véleményt alkotok meg kell...
Kapcsolódó receptek
Cukkinis lecsó
Talán nincs is olyan ember, aki ne szeretné a lecsó valamelyik változatát. Most a cukkinis- kolbászost készítettem el, ami nagyon finom lett!😋
Töltött paprika (rizs helyett kölessel)
A rizs helyett kölessel készített töltött paprika egy egészségesebb, alacsonyabb glikémiás indexű reformváltozat. Ha glutén mentesen és még egészségesebben szer...
Mákos palacsinta vaníliás pudinggal
Cukkini tócsni
Almás-diós muffin (cukorbetegeknek)
Egyszerű és finom süti. ízre az almás-diós keverthez tudnám hasonlítani. Természetesen nem csak cukorbetegek fogyaszthassák! 🧁
Csokoládéhab (cukormentes)
A felsorolt összetevőkből percek alatt nagyon finom, krémes, cukormentes csokoládéhabot lehet készíteni. Nem igényel főzést, és kiválóan alkalmas pohárdesszertn...
Neked is van egy jól bevált recepted?
Oszd meg a közösséggel! Pár perc az egész: hozzávalók, lépések, egy fotó — mi pedig saját szerzői oldalt adunk a receptjeidhez.
🍳 Recept beküldése