Hozzávalók
-
1db fejes káposzta
-
1db kelkáposzta
-
50dkg darált sertéshús
-
20dkg füstölt szalonna
-
1db tojás
-
2db zsemle
-
1fej vöröshagyma
-
2db sárgarépa
-
4db paradicsom
-
3gerezd fokhagyma
-
1csokor petrezselyem
-
2evőkanál paradicsompüré
-
1,5dl fehérbor
-
0,5l húsleves
-
2dl Tej
-
só
-
kakukkfű
-
majoránna
-
kapor
-
margarin
-
őrölt bors
Elkészítés
-
A zsemléket tejbe áztatjuk.
A szalonnát apró kockákra vágjuk, kisütjük, majd szűrőlapáttal kiszedjük a töpörtyűt, a szalonna zsírjában pedig megpirítjuk az apróra vágott vöröshagymát.
A káposzták nagy külső leveleit leválasztjuk, forrásban lévő sós vízben előfőzzük, majd lecsepegtetjük. -
Nyomkodjuk ki a zsemléket, keverjük össze a darált hússal, a szalonna felével, a tojással és az áttört fokhagymával. Sózzuk, borsozzuk.
Szedjük félbe a tölteléket, egyik felét ízesítsük kaporral és kakukkfűvel ízlés szerint, másik felét fűszerezzük majorannával.
Formáljunk rudakat a töltelékekből. -
A kiterített fejes káposzta levelekre a kapros, a kelkáposzta levelekre a majorannás tölteléket helyezzük, majd feltekerjük a leveleket széleiket behajtogatva(ha marad a töltelékből, akkor azokból formáljunk gombócokat és süssük ki forró olajban).
-
A roládokat forró olajban hirtelen megpirítjuk, levessel felöntjük(használhatunk leveskockát is, de mértékkel, ne legyen domináns íze)és kb. 5-7 percig pároljuk.
Hozzáöntjük a bort, belekeverjük a paradicsompürét, tovább pároljuk mintegy 20 percig. -
A maradék káposztákat csíkokra, a répát batonokra vágjuk, a paradicsomot felszeleteljük, majd margarinnal kikent teflonban roppanósra pároljuk. Közben sóval, borssal ízesítjük és meglocsoljuk a roládok alatt készült mártással.
Tálaláskor a párolt zöldségekből készült ágyra helyezzük a roládokat, tetejét meghintjük a maradék töpörtyűvel, meglocsoljuk mártással. Burgonyapürét is adhatunk hozzá, főleg ha nem „nyúl üzemmódban" működünk.
A visszajelzésed segít másoknak megtalálni a legjobb recepteket.
Vélemények
További a szerzőtől – Gaalo
Bazsalikomos paradicsomsaláta
Egyszerű, gyorsan elkészíthető, nagyon finom saláta, az általam egyik legjobban kedvelt vendégváró finomság. Sültekhez, grillezett húsokhoz ajánlom elsősorban,...
Babgulyás füstölt hússal
Kőkeményen variálok állandó jelleggel, erre szokták azt mondani a környezetemben, hogy nem unalmas mellettem az élet…, de legalább kiszámítható. Jelen esetben k...
Bigos
Tegnap megkezdődött a labdarúgó EB végre! A sportsarock.hu oldalon jeleztük, hogy a résztvevő csapatok bemutatása mellett egy-egy nemzeti ételüket is megpróbálj...
Bolonai spagetti, szerintem eredeti
Abszolút autodidakta módon tanultam főzni úgy, hogy nulla affinitásom nem volt az egészhez, de szakács barátom elbeszélései és az ő karácsonyi ajándéka(a tankön...
Cigánypecsenye ünnepi köntösben
Szeretjük! Nálunk amolyan „menekülő” vagy „lusta szakács” kajaként is felfogható, ugyanis mindig minden körülmények között szívesen fogyasztjuk, „menekülő” ha m...
Csirkemell szárnyas-pástétommal töltve
Annyira finom, hogy nem is fűzök hozzá semmit! Illetve dehogynem! Mennyei íz, nagy boldogságot jelent az ízlelőbimbóimnak, hogy ráakadtam erre az igazán különle...
Kapcsolódó receptek
Cukkinis lecsó
Talán nincs is olyan ember, aki ne szeretné a lecsó valamelyik változatát. Most a cukkinis- kolbászost készítettem el, ami nagyon finom lett!😋
Töltött paprika (rizs helyett kölessel)
A rizs helyett kölessel készített töltött paprika egy egészségesebb, alacsonyabb glikémiás indexű reformváltozat. Ha glutén mentesen és még egészségesebben szer...
Mákos palacsinta vaníliás pudinggal
Cukkini tócsni
Almás-diós muffin (cukorbetegeknek)
Egyszerű és finom süti. ízre az almás-diós keverthez tudnám hasonlítani. Természetesen nem csak cukorbetegek fogyaszthassák! 🧁
Csokoládéhab (cukormentes)
A felsorolt összetevőkből percek alatt nagyon finom, krémes, cukormentes csokoládéhabot lehet készíteni. Nem igényel főzést, és kiválóan alkalmas pohárdesszertn...
Neked is van egy jól bevált recepted?
Oszd meg a közösséggel! Pár perc az egész: hozzávalók, lépések, egy fotó — mi pedig saját szerzői oldalt adunk a receptjeidhez.
🍳 Recept beküldése