3 adag
Előkészítés
40 perc
Főzés
50 perc
Összesen
90 perc
Csirkemell szárnyas-pástétommal töltve

Hozzávalók

  • 3
    db bőrös csirkemell
  • 6
    evőkanál libamájpástétom – vagy kacsa
  • 9
    dkg vaj
  • 2
    dl tejszín
  • 1
    evőkanál étkezési keményítő
  • 1
    kávéskanál mustár
  • 1
    gerezd fokhagyma
  • 0,5
    dl citrom leve
  • 1
    csokor petrezselyem
  • őrölt bors
  • majoránna
🔥 ~472 kcal/adag Fehérje 7,7 g Zsír 45,6 g CH 8,5 g
⚠️ Allergének: tej (laktóz), mustár ✓ gluténmentes ✓ tojásmentes
Annyira finom, hogy nem is fűzök hozzá semmit! Illetve dehogynem! Mennyei íz, nagy boldogságot jelent az ízlelőbimbóimnak, hogy ráakadtam erre az igazán különleges receptre! Nem könnyen – legalábbis számomra – elkészíthető fogás, türelem és odafigyelés szükséges hozzá, de megéri a tökéletességre törekedni, mert az ízek tökéletesen harmonizálnak egymással. Mitől bolondultam bele ebbe a zsenge cickóba? Férfi lévén erre nem tudok normális magyarázatot adni, legyen elég annyi, hogy maximálisan elcsavarta a fejemet.

Elkészítés

  1. A csirkemelleket félbevágjuk, a bőrét rajta hagyva enyhén besózzuk, borsozzuk.
  2. A pástétomot egy kávéskanál mustárral, tört fokhagymával és egy csipetnyi majoránnával összekeverjük.
  3. Felemeljük a csirke bőrét és egy-egy evőkanálnyi pástétomot kenünk alá. A bőrt nagyon aprólékosan fogvájóval a megkent húsra tűzzük. Na ez a nehéz nekem, van amikor kifolyik a töltelék sütés közben, lehet, hogy nem azért mert béna vagyok, hanem mert sérült a bőr, de lehet az is – csak mértékadó az 1 evőkanálnyi mennyiség! – hogy nagyon sok tölteléket kenek a bőr alá és a hő hatására szétrobban a „bürke”. Figyeljünk erre oda, de tapasztalatból mondhatom, hogy akkor sem kell a kardunkba dőlni, ha minden igyekezetünk ellenére kifolyik egy pici töltelék, mert úgy is finom.
  4. A megtöltött melldarabokat vajon mindkét oldalukon hirtelen megpirítjuk, majd lefedve, kis lángon puhára pároljuk.
  5. A puha húsokat kiszedjük tálra és melegen tartjuk tálalásig.
  6. A sütés után visszamaradt zsiradékba öntjük a tejszínt, a serpenyő alján lévő pörzsanyagot így felkaparjuk, jól elkeverjük a tejszínnel. Citromlével ízesítjük.
  7. A keményítőt kevés hideg vízben elkeverjük, hozzáöntjük a forrásban lévő mártáshoz és egy-két perc alatt besűrítjük, közben sóval, borssal ízesítjük és meghintjük apróra vágott petrezselyemzölddel.
  8. A melegen tartott melldarabokat tányérokra tesszük, bevonjuk a mártással. Sült hasábburgonyával vagy krumplipürével tálaljuk.
👨‍🍳 Elkészítetted? Értékeld elsőként!

A visszajelzésed segít másoknak megtalálni a legjobb recepteket.

Még nincs értékelés
Értékelés írása
Jelentkezz be az értékeléshez.

Vélemények

Még nincsenek vélemények.

További a szerzőtől – Gaalo

0
Bazsalikomos paradicsomsaláta
Előételek
25 p 🍽️ 4 adag 🔥 ~159 kcal

Bazsalikomos paradicsomsaláta

Egyszerű, gyorsan elkészíthető, nagyon finom saláta, az általam egyik legjobban kedvelt vendégváró finomság. Sültekhez, grillezett húsokhoz ajánlom elsősorban,...

0
Babgulyás füstölt hússal
Egytálétel
120 p 🍽️ 4 adag 🔥 ~240 kcal/100 g

Babgulyás füstölt hússal

Kőkeményen variálok állandó jelleggel, erre szokták azt mondani a környezetemben, hogy nem unalmas mellettem az élet…, de legalább kiszámítható. Jelen esetben k...

0
Bigos
Egytálétel
🍽️ 4 adag 🔥 ~140 kcal/100 g

Bigos

Tegnap megkezdődött a labdarúgó EB végre! A sportsarock.hu oldalon jeleztük, hogy a résztvevő csapatok bemutatása mellett egy-egy nemzeti ételüket is megpróbálj...

0
Bolonai spagetti, szerintem eredeti
Sertés receptek
90 p 🍽️ 4 adag

Bolonai spagetti, szerintem eredeti

Abszolút autodidakta módon tanultam főzni úgy, hogy nulla affinitásom nem volt az egészhez, de szakács barátom elbeszélései és az ő karácsonyi ajándéka(a tankön...

0
Cigánypecsenye ünnepi köntösben
Húsétel receptek
45 p 🍽️ 4 adag 🔥 ~340 kcal

Cigánypecsenye ünnepi köntösben

Szeretjük! Nálunk amolyan „menekülő” vagy „lusta szakács” kajaként is felfogható, ugyanis mindig minden körülmények között szívesen fogyasztjuk, „menekülő” ha m...

0
Dödölle
Tészta receptek
75 p 🍽️ 4 adag 🔥 ~851 kcal

Dödölle

A dödölle a magyar konyha egyik tájjellegű étele. Elkészítése nagyon egyszerű, finom, és nem utolsósorban elég laktató. Régen a szegények eledeleként tartották...

Kapcsolódó receptek

Neked is van egy jól bevált recepted?

Oszd meg a közösséggel! Pár perc az egész: hozzávalók, lépések, egy fotó — mi pedig saját szerzői oldalt adunk a receptjeidhez.

🍳 Recept beküldése

Hozzávalók

Lépések

Lépés /
Sütik és adatvédelem
Az enreceptem.hu sütiket használ a működéshez, beállítások megjegyzéséhez, statisztikához és – hozzájárulás esetén – hirdetésekhez. A nem szükséges sütik a hozzájárulásod nélkül nem töltődnek be.
Süti beállítások
Szükséges
Munkamenet, biztonság (CSRF), terheléselosztás.
Mindig aktív
Funkcionális
Kényelmi beállítások, pl. megjelenítési mód.
Analitika
Látogatottság- és teljesítménymérés.
Hirdetés és mérés
Hirdetések megjelenítése és mérése; személyre szabás csak jóváhagyással.