Hozzávalók
-
4csirkecomb – felső
-
lilahagyma
-
vöröshagyma
-
fokhagyma
-
uborka
-
paradicsom
-
saláta
-
pita
-
gyrosfűszer
-
joghurt – natur
-
só
-
bors
-
kapor
-
chili – valamilyen csípőspaprika-krém
Egyszerű, gyorsan elkészíthető étel a gyros, ami lehet diétás étel is, odafigyelünk egy kicsit.
Elkészítés
-
A hús vágjuk vékony csíkokra, vagy olyan darabokra, amelyeket szívesen látnánk a gyrosunkban. Szórjuk be gyros fűszerrel, és forgassuk össze fokhagymaporral, vagy kinyomott fokhagymával. Hagyjuk a húst pihenni a hűtőben 20-30 percet, hogy átjárja a gyros fűszer és a fokhagyma íze.
-
Amíg a hús a hűtőszekrényben pihen, összevághatjuk a zöldségünket, nekünk tetsző darabokra.
-
Az öntethez a keverjünk egy doboz joghurtot és egy doboz tejfölt. Ha diétázunk, akkor lehet csak joghurt, tejföl nélkül, nem rosszabb semmivel. Az öntetbe aprítsunk bele egy kis friss vagy szárított kaprot, nyomjunk bele fokhagymát, vagy fokhagyma granulátumot, sózzuk, borsozzuk, és kész is.
-
Ha teszünk bele sózott, reszelt, kinyomott uborkát akkor tzatzikit készítettünk hozzá, amit szintén szívesen adnak hozzá sok helyen, de mi most uborka nélkül csak az öntetet használjuk.
-
A csípős öntet elkészítése a legegyszerűbb. A legtöbb gyrosos egyszerűen felvizezi az erős pistát, vagy egyéb csípőspaprika-krémet. Tegyünk mi így!
-
Vegyük elő a húst a hűtőből, és tegyük a serpenyőbe, majd süssük meg. Piruljon meg de ne égjen oda. Ne süssük túl nagy lángon. Én annyival változtattam a dolgon, hogy amikor a hús elkezdett sülni, dobtam rá egy fej összevágott hagymát, hogy a hagymamániámat is kiélhessem.
-
Nem maradt más, mint a tálalás. A tál aljára készítsünk salátaágyat, egyik oldalra rendezzük szépen a húst, köré pedig a zöldségeket, majd öntsük le a gyros tálunkat előbb a joghurtos öntettel, majd a csípőssel, legalábbis aki szereti csípősen. Én nagyon.
-
Tegyük a pitát mikróba 30 mp-re, majd ezzel kész is a gyros tál. Nálam került rá néhány csipet reszelt parmezán sajt, de ez teljesen felesleges volt, nem adott hozzá semmi pluszt, anélkül is ugyanolyan finom.
-
Jó étvágyat!
Vélemények
További a szerzőtől – gjoe
Túrógombóc
Modernizált túrógombóc. Amikor vágysz valami bűnös élvezetre.
Csirkés–zöldséges, joghurtos wrap
Könnyű tízórai vagy vacsora diétázóknak
Fasírt tepsiben
Azért írtam Margit módra, mert a fasírt hozzávalóin változtattam. A férjem megkívánta a fasírtot, de se kenyér, se zsemle nem volt itthon. Majd reggel lesz véve...
Tepertőkrémes pogácsa (hajtogatás nélkül is leveles)
Kinézetre nem a legszebb, de annál finomabb!
Almás pite
Egyik kedvenc süteményem az almás pite. Elég sűrűn szoktam sütni, mert egyszerű, komolyabb sütési ismeretet nem igényel, ráadásul, amíg a tészta pihen, egy leve...
Baconbe tekert datolya
Amikor először hallottam róla, nem tudtam elképzelni az édes datolyát az isteni bacon szalonnával. A puding próbája az evés, mielőtt véleményt alkotok meg kell...
Kapcsolódó receptek
Csokoládéhab (cukormentes)
A felsorolt összetevőkből percek alatt nagyon finom, krémes, cukormentes csokoládéhabot lehet készíteni. Nem igényel főzést, és kiválóan alkalmas pohárdesszertn...
Túrógombóc főzés nélkül (tojás mentes)
Epres kakaós kevert
A recept egyszerű, gyorsan összedobható, nagyon puha, és omlós süti. Ízlésünk szerint variálható bármilyen gyümölccsel, dióval, mazsolával, sőt csokidarabokkal...
Fokhagyma mártás (egyszerűen)
Kiválóan illik főtt, párolt húsokhoz, vagy zöldségekhez.
Rebarbaraleves (csirkemellel)
Tudom, szokatlan így elkészíteni a rebarbaralevest, de a páromnak is nagyom ízlett,😋pedig ő eléggé válogatós! Próbáljátok ki ti is, nem fogtok csalódni!
Sonkaleves
A megmaradt főttsonka, és leve felhasználásával készült. Nagyon finom, tartalmas leves.