Hozzávalók
-
60dkg marhahús
-
5dkg zsír
-
5db krumpli – közepes
-
2db vöröshagyma – nagyobb vagy 3 kisebb
-
2db zöldpaprika
-
2db paradicsom – lehetőleg érett
-
2evőkanál pirospaprika
-
2gerezd fokhagyma
-
1fél zeller – + a zellerlevél
-
köménymag
-
bors – egész
-
só
-
1db tojás
-
liszt
Elkészítés
-
A marhahúst alaposan megmossuk, hártyáitól megtisztítjuk és kockákra vágjuk.
A hagymát szintén megtisztítjuk és kockákra vágjuk, majd beletesszük az edénybe, amibe a levest főzzük, és amibe előzőleg a zsírt felolvasztottuk. -
A hagymát üvegesre pároljuk, és rádobjuk a kockára vágott húst.
Ezután hozzáadjuk a pirospaprikát, azzal is alaposan elkeverjük. -
A húst megforgatjuk ebben a hagymás-paprikás zsírban, belevágjuk a héjától megszabadított paradicsomokat, illetve a feldarabolt paprikát..
Előveszünk egy „tea golyót” és beletesszük a köményt illetve az egész borsot, figyelmesen lezárjuk, hogy a fűszer ne, csak az íze tudjon kiszökni a golyóból. -
A nagymamámnak nem volt ilyen golyója, Ő méterben vett fehér vásznat, mosószappannal alaposan átmosta, öblítette, majd kis négyszögekre vágta. Ebbe csomagolta a fűszert, egy cérnaszállal összefogta, hogy ne hulljon szét, majd mikor a leves elkészült egyben kidobta.
-
Megsózzuk, és annyi vízzel öntjük fel, hogy éppen, hogy csak ellepje. Ha időközben elpárolog a lé egy része, akkor azt pótoljuk.
Sorsára hagyjuk a gulyás alapunkat, amíg csendesen fő, megtisztítjuk a többi zöldséget.
Mikor a hús félig megpuhult, hozzáadjuk a zöldségeket és a krumplit, ekkor ismét felengedjük vízzel.
Ismét sorsára hagyjuk, had főjön jó puhára a zöldség és a hús is. -
Az apukám ekkor kezdte el a csipetkét gyártani, én csak egy tojásból nokedlit szoktam
Felütjük a tojást, és összekeverjük annyi liszttel, hogy kanállal szaggatható állagú legyen, vagyis ne legyen folyós. -
Amikor a leves főzését befejeznénk, még beleszaggatjuk a forrásban lévő lébe a nokedlit. Hagyjuk pár percig lassan forrni majd lehúzzuk a tűzről és tálaljuk.
Tejföllel meglocsolhatjuk a tetejét, esztétikus és van, aki így szereti.
A visszajelzésed segít másoknak megtalálni a legjobb recepteket.
Vélemények
További a szerzőtől – BeBe
Gyors lángos kezdőknek is
Szeretem a lángost, minden évben nyaralok egy hetet a Balatonnál, és sosem hagyom ki. Viszont itthon ritkán van lehetőségem készíteni, mert hoszadalmas, keleszt...
Gulyásleves sertéshúsból
A mi családunk nagyon szereti a gulyáslevest általában marhahúsból szoktuk készíteni, de mi szeretjük a sertéshúst. Leginkább lapockát szoktunk vásárolni, mert...
Hiper gyors melegszendvics forrólevegős sütőbe
Iskolás koromban nem volt olyan nap, hogy ne álltunk volna meg suli után, a melegszendvicssütő bódénál. Imádtuk azt az ízt amit csak ott, és sehol máshol nem le...
Pirított csicseriborsó
Sokszor van, hogy rágcsálnék valamit, de éppen fogyókura kellős közepén. Akkor kell ezt a nagyon finom csicseriborsó rágcsálnivalót megcsinálni. Nem kell hozzá...
Almás pite
Tegye fel a kezét, aki nem szereti az almás pitét! 😋🍎Sajnos már ez sem olcsó, de néha lehet kifogni a Tescoban 500.- Ft körüli almát.
Hókifli a nagyitól, puha omlós, illatos
10 hét és itt a karácsony, nagyon sokan édes süti gyanánt hókiflit sütnek. Mi is nagyon szeretjük.
Kapcsolódó receptek
Cukkinis lecsó
Talán nincs is olyan ember, aki ne szeretné a lecsó valamelyik változatát. Most a cukkinis- kolbászost készítettem el, ami nagyon finom lett!😋
Töltött paprika (rizs helyett kölessel)
A rizs helyett kölessel készített töltött paprika egy egészségesebb, alacsonyabb glikémiás indexű reformváltozat. Ha glutén mentesen és még egészségesebben szer...
Mákos palacsinta vaníliás pudinggal
Cukkini tócsni
Almás-diós muffin (cukorbetegeknek)
Egyszerű és finom süti. ízre az almás-diós keverthez tudnám hasonlítani. Természetesen nem csak cukorbetegek fogyaszthassák! 🧁
Csokoládéhab (cukormentes)
A felsorolt összetevőkből percek alatt nagyon finom, krémes, cukormentes csokoládéhabot lehet készíteni. Nem igényel főzést, és kiválóan alkalmas pohárdesszertn...
Neked is van egy jól bevált recepted?
Oszd meg a közösséggel! Pár perc az egész: hozzávalók, lépések, egy fotó — mi pedig saját szerzői oldalt adunk a receptjeidhez.
🍳 Recept beküldése