Fokhagymás sertés pecsenye
Hozzávalók
-
1kg dagadó
-
fokhagyma
-
só
-
bors
-
ételízesítő – (elhagyható)
-
zsiradék
-
víz
Egyszerű magyaros, fokhagymás pecsenye. Igazi hazai íz!
Elkészítés
-
A húst vágjuk féltenyérnyi darabokra, ahol túl vastagnak találjuk, irdaljuk be mélyen, hogy könnyebben átsülhessen. A hússzeleteket sózzuk, szórjunk rá őrölt borsot, esetleg ételízesítőt, majd tegyük egy tepsibe.
-
A fokhagymagerezdeket tisztítsuk meg, vágjuk apróra, vagy nyomjuk szét, és jól pakoljuk meg a húst vele, hogy ahol bevagdostuk, mindenhova jusson.
-
Öntsünk a hús alá 2 dl vizet, és némi zsiradékot, lehetőleg zsírt, majd fedjük le fóliával az egészet, és tegyük be a forró sütőbe.
-
Nem sütemény, tehát igazából teljesen mindegy hogy elő van-e melegítve a sütő, és a hőfok sem annyira lényeges, csak vigyázzuk, rá hogy ne legyen túl forró, sem hideg.
-
Tehát ahol lehet szabályozni ott állítsuk kb. 200 fokra. Kb. 20 perc múlva nézzük meg a húst, ha elfogyott a víz pótoljuk, majd süssük tovább.
-
Ha a hús megpuhult, vegyük le a fóliát róla, tegyünk alá zsiradékot, a vizet forraljuk el, és addig süssük, amíg megpirul a hús mindkét oldala, ehhez természetesen illik megfordítani.
-
Nem kell bele sem rozmaring, sem bazsalikom, sem oregánó, sem egyéb kacifánt. Só, bors, fokhagyma, és tökéletesen finom lesz a sült husink.
-
Tálaljuk tört burgonyával, savanyúsággal.
-
Jó étvágyat!
A visszajelzésed segít másoknak megtalálni a legjobb recepteket.
Vélemények
További a szerzőtől – gjoe
Túrógombóc
Modernizált túrógombóc. Amikor vágysz valami bűnös élvezetre.
Csirkés–zöldséges, joghurtos wrap
Könnyű tízórai vagy vacsora diétázóknak
Fasírt tepsiben
Azért írtam Margit módra, mert a fasírt hozzávalóin változtattam. A férjem megkívánta a fasírtot, de se kenyér, se zsemle nem volt itthon. Majd reggel lesz véve...
Tepertőkrémes pogácsa (hajtogatás nélkül is leveles)
Kinézetre nem a legszebb, de annál finomabb!
Almás pite
Egyik kedvenc süteményem az almás pite. Elég sűrűn szoktam sütni, mert egyszerű, komolyabb sütési ismeretet nem igényel, ráadásul, amíg a tészta pihen, egy leve...
Baconbe tekert datolya
Amikor először hallottam róla, nem tudtam elképzelni az édes datolyát az isteni bacon szalonnával. A puding próbája az evés, mielőtt véleményt alkotok meg kell...
Kapcsolódó receptek
Cukkinis lecsó
Talán nincs is olyan ember, aki ne szeretné a lecsó valamelyik változatát. Most a cukkinis- kolbászost készítettem el, ami nagyon finom lett!😋
Töltött paprika (rizs helyett kölessel)
A rizs helyett kölessel készített töltött paprika egy egészségesebb, alacsonyabb glikémiás indexű reformváltozat. Ha glutén mentesen és még egészségesebben szer...
Mákos palacsinta vaníliás pudinggal
Cukkini tócsni
Almás-diós muffin (cukorbetegeknek)
Egyszerű és finom süti. ízre az almás-diós keverthez tudnám hasonlítani. Természetesen nem csak cukorbetegek fogyaszthassák! 🧁
Csokoládéhab (cukormentes)
A felsorolt összetevőkből percek alatt nagyon finom, krémes, cukormentes csokoládéhabot lehet készíteni. Nem igényel főzést, és kiválóan alkalmas pohárdesszertn...
Neked is van egy jól bevált recepted?
Oszd meg a közösséggel! Pár perc az egész: hozzávalók, lépések, egy fotó — mi pedig saját szerzői oldalt adunk a receptjeidhez.
🍳 Recept beküldése