Hozzávalók
-
1kg finomfőzelék zöldségkeverék – mirelit (zöldborsó + sárgarépa kockák)
-
0,5fej vöröshagyma
-
petrezselyem
-
só
-
cukor
-
kókuszolaj
-
liszt
-
tejszín – vagy tej
-
3evőkanál tejföl
A finomfőzelék tipikus menza kaja, így ahol jól készítik, imádják a gyerekek, ahol rosszul, ott gyűlölik.
Elkészítés
-
A hagymát apróra vágjuk és megpároljuk kevés olajon vagy zsíron.
-
Hozzáadjuk a zöldségkeveréket, és felöntjük vízzel, majd sózzuk, és ízlés szerint cukrozzuk.
-
Nem kell sok víz, hiszen később tejjel vagy tejszínnel fogjuk hígítani, krémesíteni a főzeléket.
-
A finomfőzelék alapesetben elég édes, tehát ha gyereknek készül, ezt vegyünk figyelembe. Ne sajnáljuk belőle a cukrot, de ne tegyünk bele egy vödörrel az elején, ugyanis a répa, és a zöldborsó is édesíteni fogja a finomfőzelékünket.
-
10 – 15 perc alatt a friss zöldségek is megfőnek, a mirelit általában még korábban.
-
Amikor a zöldségek megpuhultak, készítsünk 4-5 kanál olaj, és legalább ennyi liszt hozzáadásával rántást. Hagyjuk kihűlni, öntsük fel hideg tejjel vagy tejszínnel, majd keverjük csomómentesre, és öntsük a főzelékbe.
-
A rántás hozzáadása alatt folyamatosan kevergessük a főzeléket.
-
Tegyük bele az apróra vágott petrezselymet.
-
A kívánt sűrűség eléréséhez tegyünk hozzá szükség esetén tejet vagy tejszínt.
-
Forraljuk fel, és főzzük még néhány percig.
-
Ízesíthetjük fekete borssal, és finomabb lesz, ha ételízesítővel váltjuk ki a só felét legalább.
-
Készülhet, tejfölös lisztes habarással, sőt tejben/tejfölben kikevert keményítővel is. Ízlés dolga.
-
HA van rá lehetőség, használjunk friss zöldségeket.
-
A zöldborsó és a sárgarépa mellett kerülhet bele karalábé, vagy akár karfiol is.
Vélemények
További a szerzőtől – gjoe
Túrógombóc
Modernizált túrógombóc. Amikor vágysz valami bűnös élvezetre.
Csirkés–zöldséges, joghurtos wrap
Könnyű tízórai vagy vacsora diétázóknak
Fasírt tepsiben
Azért írtam Margit módra, mert a fasírt hozzávalóin változtattam. A férjem megkívánta a fasírtot, de se kenyér, se zsemle nem volt itthon. Majd reggel lesz véve...
Tepertőkrémes pogácsa (hajtogatás nélkül is leveles)
Kinézetre nem a legszebb, de annál finomabb!
Almás pite
Egyik kedvenc süteményem az almás pite. Elég sűrűn szoktam sütni, mert egyszerű, komolyabb sütési ismeretet nem igényel, ráadásul, amíg a tészta pihen, egy leve...
Baconbe tekert datolya
Amikor először hallottam róla, nem tudtam elképzelni az édes datolyát az isteni bacon szalonnával. A puding próbája az evés, mielőtt véleményt alkotok meg kell...
Kapcsolódó receptek
Zöldbableves galuskával
Zöldborsófőzelék
Lehetőleg zsenge zöldborsóból készítsük (szerintem az finomabb is) Egyszerű, gyors az elkészítése, és nagyon finom! Air fryerben sült csirkecombbal tálaltam!
Gyors lángos kezdőknek is
Szeretem a lángost, minden évben nyaralok egy hetet a Balatonnál, és sosem hagyom ki. Viszont itthon ritkán van lehetőségem készíteni, mert hoszadalmas, keleszt...
Tepsis csirkeszárny vele sült burgonyával
Elkészítése rendkívül egyszerű, sok előkészületet nem igénylő finom étel.
Halloween linzer
Nagyobbacska gyerekeknek nagyon tetszett, és örömmel fogyasztották is!
Vargányás paprikás krumpli
Vargányagomba híján, más gombával is elkészíthető laktató étel.