Hozzávalók
-
1kg tarja
-
10dkg füstölt szalonna
-
1fej fokhagyma
-
50dkg vöröshagyma
-
só
-
bors
-
pirospaprika
-
liszt
Elkészítés
-
Annyi szelet szalonnát szelünk ahány szelet húst készítünk. A szalonna szeleteket vagdossuk be, és 2-3 perc alatt a zsírjának nagy részét süssük egy mikróban (tányéron, ne műanyag edényben). Ezt lehet serpenyőben is, csak úgy macerásabb.
-
A szalonnazsírt tegyük egy serpenyőbe, és félig süssük meg bennük a karikára vágott vöröshagymát. Öntsük a serpenyő tartalmát egy tepsibe, és egyenletesen rendezzük el a hagymákat az alján.
-
A húst szeleteljük el és klopfoljuk ki! Fontos!
-
A fokhagymát préseljük ki és keverjük össze kis olajjal.
-
Ezzel a fokhagymát olajjal kenjük be a hús szeleteket, sózzuk, borsozzuk őket.
-
Forgassuk lisztbe a fűszeres, fokhagymával megkent hús szeleteket, majd mindkét oldalukat süssük meg félig olajban.
-
Tegyük a hús szeleteket a hagymákra, rakjuk a tetejére a szalonnacsíkokat, és kb. 25 perc alatt süssük készre. Amikor kész, a tetejét szórjuk meg pirospaprikával.
-
A cigánypecsenyét általában sült krumplival tálalják, de ez nem szentírás.
-
Tipp: Bekenhetjük fokhagymával a hússzeleteket, tejbe áztathatjuk, és egy éjszakára hűtőbe tehetjük. Így könnyebben, és jobban megpuhul, valamint finomabb lesz. Készülhet teljesen serpenyőben is, olyankor érdemes előbb párolni, majd a végén zsírjára pirítani. A szalonnát is kisüthetjük természetesen serpenyőben.
A visszajelzésed segít másoknak megtalálni a legjobb recepteket.
Vélemények
További a szerzőtől – gjoe
Túrógombóc
Modernizált túrógombóc. Amikor vágysz valami bűnös élvezetre.
Csirkés–zöldséges, joghurtos wrap
Könnyű tízórai vagy vacsora diétázóknak
Fasírt tepsiben
Azért írtam Margit módra, mert a fasírt hozzávalóin változtattam. A férjem megkívánta a fasírtot, de se kenyér, se zsemle nem volt itthon. Majd reggel lesz véve...
Tepertőkrémes pogácsa (hajtogatás nélkül is leveles)
Kinézetre nem a legszebb, de annál finomabb!
Almás pite
Egyik kedvenc süteményem az almás pite. Elég sűrűn szoktam sütni, mert egyszerű, komolyabb sütési ismeretet nem igényel, ráadásul, amíg a tészta pihen, egy leve...
Baconbe tekert datolya
Amikor először hallottam róla, nem tudtam elképzelni az édes datolyát az isteni bacon szalonnával. A puding próbája az evés, mielőtt véleményt alkotok meg kell...
Kapcsolódó receptek
Cukkinis lecsó
Talán nincs is olyan ember, aki ne szeretné a lecsó valamelyik változatát. Most a cukkinis- kolbászost készítettem el, ami nagyon finom lett!😋
Töltött paprika (rizs helyett kölessel)
A rizs helyett kölessel készített töltött paprika egy egészségesebb, alacsonyabb glikémiás indexű reformváltozat. Ha glutén mentesen és még egészségesebben szer...
Mákos palacsinta vaníliás pudinggal
Cukkini tócsni
Almás-diós muffin (cukorbetegeknek)
Egyszerű és finom süti. ízre az almás-diós keverthez tudnám hasonlítani. Természetesen nem csak cukorbetegek fogyaszthassák! 🧁
Csokoládéhab (cukormentes)
A felsorolt összetevőkből percek alatt nagyon finom, krémes, cukormentes csokoládéhabot lehet készíteni. Nem igényel főzést, és kiválóan alkalmas pohárdesszertn...
Neked is van egy jól bevált recepted?
Oszd meg a közösséggel! Pár perc az egész: hozzávalók, lépések, egy fotó — mi pedig saját szerzői oldalt adunk a receptjeidhez.
🍳 Recept beküldése