Bacon-ös hagymás gömb
Hozzávalók
-
4fej vöröshagyma – 2 apróra vágva
-
50dkg darált marhahús
-
1csokor petrezselyem
-
6db gomba – apróra vágva
-
1teáskanál barna cukor
-
1evőkanál fűszeres ketchup
-
1teáskanál szójaszósz
-
2evőkanál zsemlemorzsa
-
1csomag bacon
-
1BBQ szósz
-
só – ízlés szerint
-
őrölt bors – ízlés szerint
Elkészítés
-
A hagymát megpucoljuk, az oldalán bevágjuk, majd rétegekre szedjük.
-
A másik két vöröshagymát kockára vágjuk, és hozzáadjuk a húst, petrezselymet, gombát, barna cukrot, fűszereket, zsemlemorzsát és alaposan összedolgozzuk, majd húsgombócokat készítünk belőle, amit hagymaszeletekkel betakarunk.
-
A elkészült gömböket bacon-nal körbetekerjük, ha szükséges fokpiszkálóval megtűzzük, hogy egyben maradjon.
-
Hőálló tálcára rakjuk és nagyjából 40 percig sütjük. Amikor már kész, kivesszük a sütőből leöntjük BBQ szósszal, és 5 percre visszatoljuk a sütőbe. Salátával tálaljuk.
A visszajelzésed segít másoknak megtalálni a legjobb recepteket.
Vélemények
További a szerzőtől – BeBe
Gyors lángos kezdőknek is
Szeretem a lángost, minden évben nyaralok egy hetet a Balatonnál, és sosem hagyom ki. Viszont itthon ritkán van lehetőségem készíteni, mert hoszadalmas, keleszt...
Gulyásleves sertéshúsból
A mi családunk nagyon szereti a gulyáslevest általában marhahúsból szoktuk készíteni, de mi szeretjük a sertéshúst. Leginkább lapockát szoktunk vásárolni, mert...
Hiper gyors melegszendvics forrólevegős sütőbe
Iskolás koromban nem volt olyan nap, hogy ne álltunk volna meg suli után, a melegszendvicssütő bódénál. Imádtuk azt az ízt amit csak ott, és sehol máshol nem le...
Pirított csicseriborsó
Sokszor van, hogy rágcsálnék valamit, de éppen fogyókura kellős közepén. Akkor kell ezt a nagyon finom csicseriborsó rágcsálnivalót megcsinálni. Nem kell hozzá...
Almás pite
Tegye fel a kezét, aki nem szereti az almás pitét! 😋🍎Sajnos már ez sem olcsó, de néha lehet kifogni a Tescoban 500.- Ft körüli almát.
Hókifli a nagyitól, puha omlós, illatos
10 hét és itt a karácsony, nagyon sokan édes süti gyanánt hókiflit sütnek. Mi is nagyon szeretjük.
Kapcsolódó receptek
Cukkinis lecsó
Talán nincs is olyan ember, aki ne szeretné a lecsó valamelyik változatát. Most a cukkinis- kolbászost készítettem el, ami nagyon finom lett!😋
Töltött paprika (rizs helyett kölessel)
A rizs helyett kölessel készített töltött paprika egy egészségesebb, alacsonyabb glikémiás indexű reformváltozat. Ha glutén mentesen és még egészségesebben szer...
Mákos palacsinta vaníliás pudinggal
Cukkini tócsni
Almás-diós muffin (cukorbetegeknek)
Egyszerű és finom süti. ízre az almás-diós keverthez tudnám hasonlítani. Természetesen nem csak cukorbetegek fogyaszthassák! 🧁
Csokoládéhab (cukormentes)
A felsorolt összetevőkből percek alatt nagyon finom, krémes, cukormentes csokoládéhabot lehet készíteni. Nem igényel főzést, és kiválóan alkalmas pohárdesszertn...
Neked is van egy jól bevált recepted?
Oszd meg a közösséggel! Pár perc az egész: hozzávalók, lépések, egy fotó — mi pedig saját szerzői oldalt adunk a receptjeidhez.
🍳 Recept beküldése